Otthoni ápolás
Otthoni ápolás
Nagyon fontos megfelelő figyelmet fordítani a balesetekben szerzett sérülések ápolására, de a baleset utáni ápolásra, valamint az idősek ápolására is, hiszen gondos odafigyeléssel elkerülhetőek a különböző szövődmények, illetve az eredeti problémához kötődő egyéb betegségek kialakulása.
A kórházból hazaérkezők ápolása – MRSA dekolonizáció
A kórházakban, ahol több beteg tartózkodik egyszerre, sajnos előfordul, hogy a beteg saját betegsége mellett elkap egy másikat. Leggyakrabban az MRSA (Meticillin Rezisztens Staphylococcus Aureus) nevű kórokozóval fertőződnek meg a bent fekvők. Az MRSA egy olyan kórokozó, amely rezisztens (ellenálló) a legtöbb antibiotikummal szemben.
Az MRSA formái és veszélyei:
Ennek a kórokozónak két fajtája ismert, az úgynevezett kórházi MRSA törzs és a közösségi (CA MRSA) törzs.
Tudnivalók a kórházi MRSA törzzsel kapcsolatban:
- ellenálló az antibiotikumokkal szemben;
- elsősorban a kórházakban ápolt betegek kapják el, akiknek immunrendszere legyengült;
- az MRSA-val fertőzött betegek hosszabb ápolási időt kénytelenek kórházban tölteni;
- az antibiotikum rezisztens kórokozók előidézhetnek súlyosabb betegségeket, ezért gyakran intenzív ellátást igényelnek, ami magas költségekkel járhat;
- az MRSA kórokozót általában az egészséges egészségügyi személyzet továbbítja a kezén a betegek között.
Tudnivalók a közösségi MRSA törzzsel kapcsolatban:
- kevésbé rezisztens az antibiotikumokra, mint a kórházi törzs;
- elsősorban egészséges fiatalokat betegít meg;
- súlyos bőrfertőzést okoz a közös fürdőt, esetleg közös törülközőt használó fiatalok körében (pl.: sportolók, óvodások, kollégiumban lakók);
- A közösségi MRSA azokra veszélyes kifejezetten, akiknek krónikus sebük van.
Az MRSA ellenáll az antibiotikumoknak, tehát a már megkapott fertőzést nehéz kikezelni. Ám a Betadine® oldatra nem rezisztens, így annak használatával megakadályozhatjuk a kórokozó elterjedését! Az MRSA-val való küzdelemben fontos szerepet kap tehát a fertőtlenítés: magának a kórokozónak a terjedését meg tudjuk akadályozni azzal, ha kezünket, környezetünket és a betegápolásban használt eszközöket folyamatosan fertőtlenítjük!

